Saskó Éva Rajtunk múlik!

Rajtunk múlik!

Az új világba, hogy mikor lépünk be, rajtunk múlik. Ki-ki a maga idejében. Szép világról álmodunk, hazugság nélküli békés, boldog életről, miközben vétünk újra és újra. Álarcokat viselünk, kényszer megfelelésből elfelejtjük, hogy valójában milyenek is vagyunk. Pedig ott áll előttünk a lehetőség, hogy mezítelen önmagunk legyünk. Csupán lépni kell, fel-vállalni azt, akik az álca mögött lenni tudunk. Ha levetjük magunkról e fölösleges göncöket, a maszkjaink, páncéljaink ember nélküli ürességé válnak. Ezek kiszolgáltak bennünket, mint szükségszerű kötelesség, s hozzájárultak, hogy az így élhető földi élet minden formája megtapasztalható legyen mindenki számára. Igen! A maszkok, álarcok, páncélok megteremtették számunkra azt az illúzió világot, amin át kellet, hogy haladjunk a lélekfejlődés útját járva. És mivel a megtapasztalásokat, bölcsességmorzsákat az élet nem adja ingyen, így folyamatos kör-forgás a létezésünk az ok-okozat függvényében. Mindennek ismeretében láthatjátok, hogy az áhított újvilág bennünk születik meg elsősorban. Bennünk, ám a külvilág számára fényhozók, a járatlan ösvény első vándorai lehetünk. Akik utat mutatnak a követőknek, és segítő kezet nyújtanak mindazon elbukott embertársaknak, kik felállni készek üdvösségükért. Az újvilág kalandra hív. Titokzatos, varázslatos pillanatokat csempészve a hétköznapok szürkeségébe. A kaland a bátrak ismérve, kik nem szeretik az állóvizet sem magukban, sem körülöttük. Lendület, pezsgő élet az övék. Még ha a külvilág ebből sok mindent észre sem vesz. És mindez tényleg rajtunk múlik. Lehetnek hullámzó érzéseink, magaslatok, mélységek, de az életkaland mindig azt súgja, hogy fel a fejjel, tovább kell lépni, újra és újra üdvös neki vágni az ismeretlennek. A rutinszerű, meg szokott teendők nem kívánnak változni. Az élet éltető ritmusa pedig ezt kívánja tőlünk. Az áhított újvilág akkor válik tényleg azzá, ha mi magunk is újjászületünk önmagunkban. És amikor az életkaland felkér egy keringőre, álljunk fel és lépjünk feléje. Engedjük, hogy vezessen, hogy korrigálja botladozó, kissé esetlen mozdulatainkat. Meglátjátok, egy idő után belejövünk, megedződünk, s bölcsebbé válunk óvó, szerető kezei között. Fel a fejjel Embertársaim! A szép, új életért tenni kell! De megéri!

Saskó Éva

2020. Január 04.