Saskó Éva A Maszkok világa

Zsivajban fürdő rohanó emberek, zavaros életképek, a tetőfokán vigyorgó káosz uralkodik a Földön. A szél, viharos csapkodásaiban szakadt rongydarabok, tépett papírfecnik, és haszonta-lan hulladékok, tönkretett emberi eszközök repdesnek a levegőben. A borús, sötét felhőkkel tüzdelt égbolt alatt ez még rémisztőbb, félelmetesebb, szinte világvége hangulat lappang a visszafojtott lélegzetek tudattalan tartamában. A Fiú és a Lány ott állnak a káosz közepén. Egymásra figyelnek, így szinte mindent kizárnak, a külvilágból semmi nem éri őket el. Megszű-nik körülöttük minden, mintha csak ők léteznének e földkerekségen. Ám együttlétük, boldog-ságuk nem felhőtlen, a világ hatalma mégiscsak kettejük közé férkőzik, mint lopakodó tolvaj, mi elvesz mindent a gyanútlantól, mindent, amit csak megkíván. Fekete Maszk az eszköz, mit a fiúra erőltettek, és ő, mint szófogadó polgár becsülettel hordja. Ám Kedvesén nincs, s míg a lány szabadon lélegzik, és élettel teli ajkai tisztán szólnak minden elfojtás nélkül, addig a Fiú orra, szája, arcának simogató vonásai álarc mögött, sötét erők által takarva marad. Midőn kezé-nek simogatása, lágy ölelése Kedvese karcsú derekán nyugszik, a Lány illatatát mégsem érez-heti, szerelmes csók nem hagyhatja el ajkait, s nem mondhatja ki tisztán és szabadon, hogy „Örökre a tiéd vagyok, mert Szeretlek!” S bár mindketten tudják, mit éreznek egymás iránt, szo-morúság ül szívükbe, így a mosoly, a felhőtlen nevetés elérhetetlennek tűnő messzeségbe illan, mint tűnékeny földi boldogság. Nem tudják, mitévők legyenek, hogyan tovább. Csupán azt érzik kristálytisztán, hogy ez, a teljesen leamortizáló világhelyzet tönkre teheti életterüket, és hosszútávon megmérgezheti boldogságukat. Ezt pedig nem akarják! A Lány lázadó, szabad léte így hát elkezdi felemelni magához, a még kötöttségekhez szokott Fiút. Ketten együtt már erősebbek lehetnek, mint mások az álarcok mögött. A maszk igaz, hogy lassan, de lehull ha-marosan. A maskara alatti élet nem az igaz, nyíltszívű embernek való. Ezért a Fiú átengedi ma-gát Kedvesének, aki a szabadság szárnyain épp felemeli őt oda, ahol az álarc lehull, mint egy sötét lepel, a Fény ragyogása pedig birtokba veszi kettejük létét, és szívükbe helyezkedik, mint meleg, otthonos fészekbe, hol boldogság honol.

2020. Október 04. Saskó Éva